A Hangistálló!
Zene és Szó az istállóban!

A Hangistálló a Vértes és a Gerecse hegység között a völgyben, Nagyegyházán található, Budapesttől 42 km-re. Ötszáz négyzetméteres alapterületű,több mint 100 éves istállóépület, mely a Battyány grófok birtokának részét képezte. Később a bicskei mg.tsz.tulajdonába került. Gyapjúmosásra-szárításra,és terménytárolásra használták.Jelenleg a Hangistálló Kulturális Nonprofit Közhasznú Kft. tulajdona.

A közel 200 lelket számláló kis falunak se temploma, se faluháza , nincs tehát közösségi épülete. Ezt a hiányt igyekszik pótolni a Hangistálló, mely az itt élő Ribli Ilona csellómüvész és családja kezdeményezésére, Hegedűs Imre, a Bicskei Mezőgazdasági Zrt. igazgatója támogatásával folyamatosan felújításra kerül és már nemcsak Nagyegyházának, hanem a környező településeknek, mint pl.: Óbarok, Csabdi, Vasztély, Mány, Alcsútdoboz, Felcsút, Bodmér ,Szárliget, Bicske, Tatabánya,- kulturális programlehetőséget ,igazi közösségi teret biztosít.

2008. december 20-án volt az első (karácsonyi) komolyzenei hangverseny, mely az itt megalakult Tátrai Vilmosról elnevezett kamarazenekar első bemutatkozásának időpontja.

Az azóta is folyamatosan szerveződő koncertek, rendezvények, képzőművészeti alkotó tábor, falunap, kézműves vásár stb. nagy sikerrel folytatódnak.

A szervező a Hangistálló Kft, melynek elsődleges célja a faluközösség építése, a helyi specialitások megismertetése, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése.

Híreink

Adventi koncert a Hangistállóban [2011-11-30]
Karácsonyra hangolódva december 17-én 17-órai kezdettel
Adventi program lesz a Hangistállóban. Részletek a mellékelt meghívóban találhatók.


Hangistálló rendezősége.
Külső felújítás alatt a Hangistálló épülete [2011-11-06]
Az EU támogatásával megújulhat a Hangistálló épülete és környezete.
Idősek és a Zene világnapja a Hangistállóban [2011-10-07]
Október 1-én Nagyegyháza idős lakói közül mintegy ötvenen vettek részt a Nagyegyházi Baráti Kör Egyesület, a Vidám Szív családi napközi és a Hangistálló közös szervezésében megtartott ünnepségen és az azt követő zenés táncos rendezvényen.